A Magyar Postagalamb Sportszövetség elnökségének V/2/2021.12.07-ik számú határozata alapján Szabó Zoltán (R-29) által kezdeményezett eljárás lefolytatására az elnökség három tagú eseti vizsgáló bizottságot hozott létre. Orosz Roland elnökségi tag, bizottsági vezető, Kovács Béla az Ellenőrző Bizottság vezetője, Mátyók György OSVB tagja személyében. Az elnökség a határozatot egyhangúlag fogadta el.
Budapest 2021.december 08.
Kivonat az elnökségi ülés jegyzőkönyvéből.
Papdi Imre s.k. Magyar Postagalamb Sportszövetség főtitkár
Tájékoztatásul közreadom Szabó Zoltánnak a szövetség e-mail címére érkezett beadványát.
„Tisztelt Postagalamb Sportszövetség!
Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy szíveskedjenek kivizsgálni az ügyemet. A 2021.11.28.-án Tiszafüreden a Művelődési Házban megrendezett Kerületi kiállításon szereplő és díjat nyerő fiatal standard első tojó galambom a kiállítás megrendezése alatt eltűnt. Amikor észrevettem azonnal jeleztem a szervezőknek, illetve a Tisza-tó Postagalamb Tagszövetség felé az eltűnést. Sajnos eredmény nélkül. A következő napon Rendőrségi feljelentést is tettem. Még egyszer kérem a szövetséget, hogy szíveskedjenek kivizsgálni, hogy hogyan történhetett ez meg? Illetve hová kerülhetett a galambom.
Köszönettel: Szabó Zoltán”