Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Katona László az R-29 Postagalamb Civil Szervezet tagja életének 59. évében elhunyt.
Temetése 2017. március 04.-én 11 órakor lesz a Kunmadarasi Temetőben.
Vasárnap Lajosmizsén tartották meg az idei utolsó zóna díjkiosztót. Az elmúlt hetekben még Győrben és Budapesten került sor a 2016-os eredmények után járó oklevelek, serlegek és pénzdíjak átadására.
A lajosmizsei rendezvényen a 4-es, 5-ös, 15-ös, 19-es, 21-es és 30-as kerületek legjobb versenyzői gyűltek össze. Bárdos István, szövetségünk elnöke – akit nemrég meggyőző szavazatkülönbséggel a nemzetközi szövetség, az FCI elnökévé választottak és ezt tapssal ismerték el a megjelentek – köszöntőjében kiemelte: Magyarország egy sikeres olimpián van túl, s már készülhetünk a 2018-as nyitrai Európa Kiállításra. Külön hangsúlyozta, hogy minden brüsszeli helyezés kiemelkedő értékű, hiszen az adott kategóriában több millió galamb közül bekerülni az első ötvenbe, nem kis teljesítmény.
Ausztria 2017. január 1-től olyan változásokat vezetett be a fuvarozás szabályaiban, amely több kerületet is komolyan érinthet. A részletekről az alábbiakban lehet olvasni:
Ausztriában is kötelező a helyi minimálbért megadni a sofőröknek
Figyelem !
A 2017. február 26-ra meghirdetett zóna díjkiosztó az előzőleg meghirdetettől eltérően, 15 órakor kezdődik.
2017. február 26. (vasárnap), 15 óra
Öreg Tanyacsárda
6050 Lajosmizse, Bene tanya 625.
A meghívottakat külön értesítjük a változásról.