201
9. január 11-én, életének 69. évében elhunyt Jurak Kurek, a Szlovák Postagalamb Szövetség egykori elnöke.
Búcsúztatása 2019. január 15-én 14 órakor lesz a nyitraivánkai Lukács templomban.
A 63. Országos Kiállítás standard eredményei ide kattintva érhetők el.
A kiállítás katalógusa itt található meg.

Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon. A tenyészévet záró rendezvényen a tárcavezető közölte, hogy a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalambtenyésztők csatlakozását várják. A programot – tette hozzá – a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.
A galambászat hagyományai Magyarországon évszázadokra nyúlnak vissza, a szaktudás mellett a takarmánytermelő területek is adottak, így ez a tevékenység újabb megélhetési lehetőséget jelenthet a vidéken élők számára – hangsúlyozta a miniszter.
A Nyitrai Ferenc Élversenyzők Bajnoksága 2018. évi eredményei ide kattintva tekinthetők meg.