Meghívó

Meghívó!

Tisztelt Postagalambász Sporttársak!

Ezúton szeretettel meghívok minden Kerület és Klub elnököt, valamint azok versenybizottsági elnökeit egy kötetlen beszélgetésre. Melynek témája a versenyek szervezése, a kerületek versenyekkel kapcsolatos problémáinak meghallgatása, javaslattételek a versenyszabályzat jövőbeni módosítására.
Hangsúlyozom, hogy nem vita fórumot szeretnék nyitni az összejövetel alkalmával, hanem egy kulturált másokat tiszteletben tartó beszélgetésre invitálnék mindenkit. Ezen a fórumon szeretnék bemutatkozni a kerületek vezetőinek, különös tekintettel azokra, akiket még nem volt szerencsém ismerni. Az Országos Verseny Bizottság tagsága még korántsem teljes, szeretném elérni, hogy minden régió képviselve legyen az Országos Verseny Bizottságban ezért javaslatokat várok olyan személyekre, akik önök szerint alkalmasak lennének a bizottsági munkára. Röviden ismertetném majd terveimet, melyek reményeim szerint egybecsengenek az önök igényeivel és összhangban lesznek a többség akaratával.

A rendezvény helyszíne: Fót, Dózsa György utca 20. Botos Vendéglő
Ideje: 2024.03.09. (szombat) 10.00-14:00 óra. Majd ezt követően egy közös ebéd elfogyasztására lesz lehetőség.
Minden Kerülettől és Klubtól várnék visszajelzést a részvételi szándékról legkésőbb 2024.03.05. (keddig), hogy tervezhető legyen a lebonyolítás. A visszajelzéseket e-mailban, a versenybizottsag2024@gmail.com vagy telefonon, a +36203673469 számon várom.

Baráti üdvözlettel Zsákovics István OVB. elnök
Kelt.: Mezőfalva 2024.02.17.

A hozzászólások le vannak tiltva.