Elhunyt Tamás István (M09)

Tisztelt Sporttársak!

Megrendülve tudatjuk, hogy Tamás István az M-09 Szekszárd egyesület örökös tagja 2019. Március 18-án vasárnap életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Tájékoztatom Önöket, hogy Tamás István sporttársunk temetése, búcsúztatása 2019. március 30. szombaton 10 óra 30 perckor lesz Szekszárdon az Ujvárosi temetőben. 
Az M-09 Szekszárd egyesület tagsága postagalambok felengedésével búcsúzik volt egyesületi elnökétől.

Az M-09 Szekszárd tagsága szomorú szívvel búcsúzik Tamás István Sporttársunktól aki már gyerek fejjel rajongott a galambokért, majd felnőtté válását követően teljes energiával vetette magát bele a postagalambtenyésztésbe, versenyzésbe.

1966-tól, 2016-ig 50 éven keresztül tagja az M-09 Szekszárd egyesületnek, melynek kisebb kihagyásokkal, aktív tevékenysége végéig elnöke volt. 20 éven keresztül 1978-1998 között kerületi elnök. A kerületi elnökségét még a nagy Dél – kerületben kezdte, amelyről tudjuk, hogy abban az időben az ország egyik legnagyobb kerülete volt, ha nem a legnagyobb. Aktív pályafutása idején tagja volt az Országos Szövetségi Tanácsnak. Postagalambászat terén végzett tevékenységével, a közösségi élet szervezésében, elnyerte a POSTAGALAMBSPOTÉRT ÉRDEMÉREM kitüntetést. 2016 december 31. bejelentette, hogy lakhely változtatás miatt az M-09-es tagsági viszonyát megszünteti. 2018 januárjában az M-09 tagsága egyöntetű döntése alapján az egyesület örökös tagjává választotta Tamás Istvánt.

Tamás István nemcsak a köz ügyeiben volt kiemelkedő egyéniség, a szűkebb saját galambászata terén is komoly értékeket, elismerést teremtett. Számtalan alkalommal volt kerületi bajnok. Az egyesületi bajnokságokban szinte verhetetlen egyéniség volt. Sikeres volt a galambok tartástechnológiája és a felkészítése terén is. Sokszor úgy tűnt mintha a galambjai egészségére, ellátására nagyobb gondot fordított mint saját magáéra. 50 éves tevékenységével az M-09 Szekszárd egyesületet országos hírűvé tette. Halálával nem csak az egyesülete, de az egész galambász társadalmat nagy veszteség érte. Nyugodjon békében, emlékét örökre megőrizzük.

Tamás István temetéséről későbbi időpontban tudunk tájékoztatást adni Tisztelt Sporttársaink részére.

M-09 Szekszárd
Tagsága

A hozzászólások le vannak tiltva.