Kurucz Attila (1938-2016)
A Sportszövetség Elnöksége, a Dunakanyar Tagszövetség és az A42 Vácduka egyesület mély megrendüléssel tudatja, hogy a Nemzet Galambásza, a Magyar Postagalamb Sportszövetség, a Dunakanyar Kerület és az A08 Vác egyesület korábbi elnöke, Kurucz Attila Sporttárs életének 78. évében, 2016. május 26-án elhunyt
Temetésére 2016. június 9-én, 15 órakor kerül sor a Vác-Alsóvárosi temetőben (Avar u., Hétkápolna).
Kurucz Attila több mint 60 éve volt tagja a Szövetségnek, 17 éven keresztül (1978-1995) töltötte be a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöki tisztségét valamint több éven keresztül volt a Dunakanyar kerület vezetője.
Tevékenységével rendkívül sokat tett a a magyar postagalambászat fejlesztéséért és fejlődéséért, széleskörű kapcsolatokat épített ki hazai és nemzetközi szinten egyaránt, amelyet az is jelez, hogy a Német Szövetség tiszteletbeli tagja volt.