Zóna díjkiosztót tartottunk Lajosmizsén is

Vasárnap, március 1-én folytatódott a zóna díjkiosztók sora, ezúttal a lajosmizsei Öreg Tanyacsárda adott otthont a rendezvénynek. A különterem zsúfolásig megtelt a meghívott sporttársakkal, akiket Hegyi György, szövetségünk elnöke köszöntött, majd ő és Tóth István, az országos bíráló bizottság elnöke adták át a díjakat.

A helyenként szellemes megjegyzésekkel tarkított, kellemes hangulatú ünnepségen sok serleg, oklevél és pénzdíj talált gazdára.

Olvasd tovább

A Közép-Magyarországi Bajnokság győztese: Pintér Zsolt

Az elmúlt szombaton a táti zóna díjkiosztó után került sor a 2019-ben is megszervezett Közép-Magyarországi Bajnokság díjkiosztójára. Az immár évek óta sikeres kezdeményezéshez ezúttal is több versenykerület csatlakozott. Doholuczki Tibor, a bajnokságot szervező Szilasmenti versenykerület elnöke elmondta: kedvező időjárási körülmények jellemezték a négy versenyt, s ez a küldött galambok létszámában is megmutatkozott.

A 2019-es Közép-Magyarországi Bajnokságot Pintér Zsolt nyerte, megelőzve Maszlag Attilát és Klotz Attilát. A hagyományoknak megfelelően mind a négy úton a résztvevő tagszövetségek első helyezettjeit is díjazták, függetlenül attól, hogy az összevont listán hányadik helyen szerepeltek. A díjakat Doholuczki Tibor és a házigazda versenykerület elnöke, Konrád János adta át.

Olvasd tovább