Elhunyt Dr. Rózsa Ernő

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Rózsa Ernő sporttársunk, a Magyar Postagalamb Sportszövetség Ellenőrző Bizottságának egykori elnöke, az Észak II. Kerület örökös elnöke, életének 79. évében elhunyt.

Temetése 2017. február 10-én 12 órakor lesz Miskolcon, a Mindszenti temetőben (Miskolc, Dankó Pista utca).

 

Február 26-án indul az Anker Alfonz fórumsorozat

December közepén a Magyar Postagalamb Sportszövetségben egy érdekes megbeszélésbe kapcsolódtam bele, melyet Bárdos István és Meixner Zoltán folytatott. Zoli régi barátom, bárhol, bármilyen eseményen találkoztunk, mindig szakítottunk időt, hogy beszélgessünk. Így történt ez most is. Felvetették, hogy szeretnének egy fórumsorozatot indítani Anker Alfonz emlékének tisztelegve különböző helyszínekkel, mégpedig abból a megfontolásból, hogy a postagalambászok számára írt Repülő keresztrejtvény című, méltán nagy sikerű könyv az akkori nagy Dél Kerület kiadásában jelent meg. Erről kérték ki a véleményem az urak.

Roppant megörültem az ötletnek, mivel a szegedi U-18 egyesület tagjai közt tudhatjuk Rucz Jánost, a Nemzet Galambásza kitüntetettjét, aki nagy tiszteletet és barátságot ápolt a Mesterrel, arról nem is beszélve, hogy az akkori Jugoszlávia területéről szintén számos galambász kereste fel Anker Alfonzot, hogy kitűnő tenyészanyaghoz jussanak. Ilyen apropóból jutottam el 12 éves koromban először Rucz János és dr. Boros Jenő társaságában hozzá. Az én mesterem, Fráter György is kölcsönösen nagy tiszteletet ápolt Anker Alfonzzal.

Olvasd tovább

Zóna díjkiosztók időpontjai 2017-ben

2017. februárjában a zóna díjkiosztókra a következő időpontokban kerül sor. Az egyes időpontokra a meghívókat folyamatosan küldjük ki.

 

2017. február 19. (vasárnap), 10 óra – BUDAPEST

Otthon Közösségi Ház

1238 Budapest (Soroksár), Hősök tere 21.

bejárat a Szitás utca felől

Kerületek: 1,2,6,7,8,16,17,22,23,26,27,28

 

2017. február 25. (szombat), 11 óra – GYŐR

Aranyhal Étterem

9019 Győr-Gyirmót, Ménfői út 83-85.

Kerületek: 11,12,13,14,25,29

 

2017. február 26. (vasárnap), 15 óra (!változott !) – LAJOSMIZSE

Öreg Tanyacsárda

6050 Lajosmizse, Bene tanya 625.

Kerületek: 4,5,15,19,21,30