Minisztériumi válaszlevél az osztrák kiküldetési szabályokkal kapcsolatban

Korábban is jeleztük már, hogy az osztrák kiküldetési szabályok 2017. január 1-től kiterjednek a fuvarozásra is, amely a legtöbb esetben bejelentésre kötelezett.

A postagalambok szállítására vonatkozó esetleges mentességgel kapcsolatban több helyre is küldtünk megkeresést, amelyre végül a Munka,Szociális és Fogyasztóvédelmi Minisztérium küldött egy választ, amit eredetiben, alább csatolunk:

Osztrák kiküldetési szabályok, válaszlevél

 

 

Lajosmizsén lezárult az idei zóna díjkiosztók sora

Vasárnap Lajosmizsén tartották meg az idei utolsó zóna díjkiosztót. Az elmúlt hetekben még Győrben és Budapesten került sor a 2016-os eredmények után járó oklevelek, serlegek és pénzdíjak átadására.

A lajosmizsei rendezvényen a 4-es, 5-ös, 15-ös, 19-es, 21-es és 30-as kerületek legjobb versenyzői gyűltek össze. Bárdos István, szövetségünk elnöke – akit nemrég meggyőző szavazatkülönbséggel a nemzetközi szövetség, az FCI elnökévé választottak és ezt tapssal ismerték el a megjelentek – köszöntőjében kiemelte: Magyarország egy sikeres olimpián van túl, s már készülhetünk a 2018-as nyitrai Európa Kiállításra. Külön hangsúlyozta, hogy minden brüsszeli helyezés kiemelkedő értékű, hiszen az adott kategóriában több millió galamb közül bekerülni az első ötvenbe, nem kis teljesítmény.

Olvasd tovább