Vasárnap Lajosmizsén tartották meg az idei utolsó zóna díjkiosztót. Az elmúlt hetekben még Győrben és Budapesten került sor a 2016-os eredmények után járó oklevelek, serlegek és pénzdíjak átadására.
A lajosmizsei rendezvényen a 4-es, 5-ös, 15-ös, 19-es, 21-es és 30-as kerületek legjobb versenyzői gyűltek össze. Bárdos István, szövetségünk elnöke – akit nemrég meggyőző szavazatkülönbséggel a nemzetközi szövetség, az FCI elnökévé választottak és ezt tapssal ismerték el a megjelentek – köszöntőjében kiemelte: Magyarország egy sikeres olimpián van túl, s már készülhetünk a 2018-as nyitrai Európa Kiállításra. Külön hangsúlyozta, hogy minden brüsszeli helyezés kiemelkedő értékű, hiszen az adott kategóriában több millió galamb közül bekerülni az első ötvenbe, nem kis teljesítmény.
Doholuczki Tibor alelnök, aki a magyar delegáció vezetője volt Brüsszelben, bőséges ismertetőt adott az olimpiáról (erről a februári szaklapban olvashatnak részletesen). Felhívta a figyelmet, hogy már 2016-ban is erősen változékony időjárással kellett szembenéznünk, és a tendencia folytatódik várhatóan ebben az évben is.
Az új eredményszámoló program, a galambom.hu pedig lehetővé teszi, hogy bárki naprakészen tájékozódjon a versenyszezon aktuális eredményeiről, nem csak a saját kerületéből, hanem a más régiókban versenyző sporttársak helyezéseiről is.
Végezetül Bárdos István és Doholuczki Tibor Konrád Jánosnak, az országos versenybizottság elnökének társaságában kiosztották a díjakat és a pénzjutalmakat.
A lajosmizsei díjkiosztó képei március végéig itt nézhetők meg és le is tölthetők.